Minden vállalkozónak megvan a maga története és ezáltal a vállalkozói háttere. Szinte biztosan nem lehet két egyformát találni. Szokták mondani, hogy a világ attól szép, hogy mind különbözünk. Azonban hasonlóságokat bőven találhatunk egymás életpályájában, és ezen hasonlóságok mentén könnyebben kapcsolódunk egymáshoz.
Azt tapasztaljuk, hogy nagyon sok vállalkozó keres MINŐSÉGI közösséget, ahol kapcsolódhat más pályán lévő üzlettársakkal. Legyen szó akár egy jó beszélgetésről, sörözésről, üzleti ötletek megosztásáról, szakmai támogatásról vagy bármiről. A VMN Fellowship programját és a kerekasztal-beszélgetéseket pont erre találtuk ki.
Vállalkozásindítás és ügyfélszerzés
Ezen a vállalkozói kerekasztal-beszélgetésen körbejárjuk, hogy milyen vállalkozási motivációk vannak, megosztjuk történetünket, ki és milyen nehézségeken ment keresztül vagy éppen most mivel küzd, melyre közösen találhatunk megoldásokat. A fő témakörünk jelenleg a vállalkozásindítás és az azt követő ügyfélszerzés. Az első 100 ügyfelet a legnehezebb talán megszerezni, majd utána megtartani.
Ahogyan a nevében is benne van, ez egy online beszélgetős alkalom, ahol a moderátorok mellett te is bármikor kérhetsz szót, elmondhatod saját történeted, megoszthatod nézőpontjaid, felteheted kérdéseid. A lényeg, hogy ha kedvet érzel, akkor kapcsolódj nyugodtan a beszélgetéshez. A kötött tematikát elengedtük, így elindulunk egy vezérfonal mentén és ki tudja, lehet a beszélgetés végére veled együtt váltjuk meg a világot!
A moderátorok között ott lesz Marczinka Mátyás a Value Management Network alapítója és a WakeUp Magazin főszerkesztője, Petre Anett kineziológus, tréner, valamint Bolbás Csilla a Raw Wonder alapítója és nyers vegán séf.
Kiknek ajánljuk a vállalkozói hátterek beszélgetést?
A vállalkozói hátterek kerekasztal beszélgetést elsősorban olyan vállalkozóknak vagy vállalkozásindítás előtt állóknak ajánljuk, akik:
- szívesen megosztanák vállalkozásuk történetét másokkal.
- kapcsolatokat alakítanának ki más vállalkozókkal.
- éppen vállalkozásindítás előtt állnak.
- bemutatnák vállalkozásunkat más vállalkozóknak.
- inspirációt merítenének mások történeteiből.
Az esemény médiapartnere a WakeUp Magazin szerkesztősége. A további vállalkozói kerekasztal-beszélgetés időpontokat ide kattintva tudod megnézni. Amennyiben kérdésed lenne vedd fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal.